Post by Jex on Apr 2, 2006 17:33:35 GMT 1
Név:Jex Djaretyev (baráti körökben Jex, de koponyának is gúnyolja, aki meri )
Kor:30 éves, de kora ellenére nagyon tapasztalt
Nem:Férfi
Kalóz társaság: átkozottak
Tisztség:közepes rangú tiszt, egyetlen dolga van csupán, hogy a harcokban aktívan részt vegyen, és buzdítsa embereit.
Elõtörténet: Jex kiskorától kezdve bajba keveredett, sokszor gyújtotta, fel például nevelõje házát, egyszer a szerencsétlen ember benn is égett, az elõzõ gyújtogatások miatt, rögtön õt kezdték el keresni. Pár napig sikerült elrejtõzni a helyi kikötõben, de egy koldus észre vette, és rögtön elárulta. Mikor az õrség odaért Jex nem adta könnyen magát, levágott 7 katonát kardjával, de a késõbb jövõ erõsítéssel nem bírt. A katonák körbe vették, és úgy támadták, ilyen mértékû túlerõvel szemben tehetetlen volt, ezért kapott jópár vágást is. A polgárok úgy ítélték meg, hogy Jex közveszélyes, ezért elkell hagynia a szigetet. Egy börtön hajón szállították el. A hajó neve 'Hajó' volt, a vicceskedvû kapitány nevezte el így a hajót, aki ellen az út során lázadás tört ki, és be került Jex mellé a cellába. Pár napot átaludt az ember, mert annyira megverték, de Jex ezt nem bánta, mert így dupla adag kosztot kapott. A "szép" ételben gazdag napok, azonban hamarosan véget értek, mert az exkapitány felébredt.
'Lassan feltápászkodott, kissé bizonytalanul ugyan, mert több napot feküdt át mozdulazlanul, és a tagja elgémberedtek. Nagyot nyögve felült, majd a meglepett Jexhez szólt: -Helló Béla vagyok-mondta mosolyt erõltetve az arcára.
~Amilyen hülye olyan hülye neve is van~gondolta Jex miközben keményen azon dolgozott, hogy röhögését elfolytsa.
-Jex vagyok, de ezt biztosan tudod, hiszen te voltál itt a kapitány.-
-Hát igen, de most komoly bajban vagyunk mindketten-mondja sóhajtozva.
-Akkor találj ki valamit, de gyors iramban, mert ez a te hajód, biztos kell lennie valami kiútnak!-Jex hangja szinte ordibálásba fordult.
-Nyugi, kissé még fáj a fejem, hiszen csak most keltem egy kemény verés után.-mondja, miközben kezével végig simítja vörös haját.-Mintha lenne valami... Megvan! A rácsokat, még nem igazán rögzítettük, mert ez a börtön hajósdi csak új válalkozásom, de mostmár teljesen mindegy.-szomorú arca elárulja, hogy még mindíg nem tette túl magát hajója elvesztésén.
Feláll, és egy helyen meg fogja a rácsot, majd elkezdi rángatni, de az csak csak nem enged. A szerencsétlenkedését látva Jex is feláll, és megrántja a rácsot, az rögtön kijön. Hát hiába, Jex sokkal jobb kondícióba volt mint Béla.'
Miután szerencsésen kijutott, újdonsûlt társával meglovasított egy mentõ csónakot, de nem volt szerncséjük, mert az Átkozottak megtámadták a hajót, és menet közben elütötték a csónakjukat, mivel nem volt sok lehetõségük felmásztak a kalóz hajóra egy kötél darabon. Ott szerencsésen el bújtak, a csata hevében senkinek sem tûntek fel. Egy hordóban rejtõztek el, és vártak. A csata az átkozottak gyõzelmével ért véget, így tovább hajóztak abban a hordóban, ami egyébként két embernek elég kicsi volt. Persze még az nap megtalálták õket, és felviték mindketejüket a kapitányhoz. A fõkalóz meglepõ módon nem ölte meg õket, sõt még egy-egy arany érmét is kaptak tõle. Jexnek adta elõször a pénzt, akinek az arca eltorzult, és kissé hasonlítani kezdett a hajón lobogó halálfejhez. A kapitány ezutaán intett egyet, mire kilépett az elsõ tisz, kardot rántott, és átszúrta Jexet. Jex kissé meg ilyedt a mozdulattól, és egy piilanatig, már azt hitte itt a vég, de a várakozással ellentétben nem halt meg, sõt nagyon is élt, még a kardot sem érezte mellkasában.
A többi kalóz elkezdett sustorogni, amibõl késõb már ordibálás lett, mert mindenki egy fokkal hangosabban akart beszélni, mint a többiek. A Kapitány felállt székébõl, erre az összes kalóz elhallgatott, majd így szólt Jexhez: -Mától fogva átkozott vagy, a hajómon megkapod a tiszt rangod, mert képességeid nem kissé elõnyösek.-Jex nem hitt a fülének, az elõbb még le akarta szúrni a kapitány, most meg tisztnek nevezte ki.
~Ez azért eléggé bizar~gondolja.
Azóta Jex ott szolgál mint tiszt...
Kinézet:Arca erõs csontozatú, és sápadt, társai ezért is nevezték el koponyának. Éléggé erõs testalkata van, és jó magas is. Feje kopasz, szakálla sincs, mert minden szõre kihullt, azon a napon, mikor megkapta az átkát. Fekete szövet nadrágot visel, és piros vászon inget, mely köppenyként funkcionál. Oldalán egy másfélkezes szabja fityeg, meg egy tör. Az átkozott érmét, melytõl átka származik egy bõrdarabra fûzve hord a nyakában.