Post by Luthran on Jun 5, 2007 18:32:36 GMT 1
Név: Luthran de Lambrora
Kor: 31
Nem: férfi
Kalózok társasága: Láthatatlan csempészek
Tisztség: közlegény
Előtörténet:
"Én Luthran de Lambrore, a Déli-nővérek szigetcsoport egyik családi birtokán láttam napvilágot. Apám Alonso de Lambrore egy rabszolgatartó nemes, ki vagyonát és hírnevét egyrészt a vérében csörgedező varázsnak köszönheti. Anyám Maria Eva alacsony származású, gyönyörű rátermett asszonyság ... volt, míg meg nem születtem. Szülőanyám, ugyanis meghalt születésemkor, apám legnagyobb bánatára. Sosem tudta megbocsátani nekem. Mindig abban a hitben élt, hogy valmiféle átok sújt. Úgy vélte köze lehet az adományához, hogy így egyenlít a természet. Élete végéig visszahúzódva élt. A nevelésem a rabszolgákra hagyta. Így esett meg, hogy talpraesett fiatalemberré váltam. Folyton a szolgák táraságában voltam, a gyermekeikkel játszottam, s az ebédüket ettem. Nagyon megszerettek, s ez kölcsönös kapcsolat volt. Apámat is szerették, jól bánt velük. Azonban születésem után 10 évvel meghalt. A teendőit már nem tudta senki elvégezni. Nem volt senki, aki segíthetett volna. Én pedig nem végezhettem a dolgát, ahogy a rabszolgák sem.
Így hát nem volt mit tenni, el kellett hagynunk a birtokot. Nem sokkal eltávozta után a Sziget vezetősége megpróbált lecsapni a birtokra, s félre akartak állítani az útból, mivel én lennék az örökös. Ezért úgy gondoltam, mit tehetnék mást, mint, hogy elmeneküljek, s felsurrantam egy kereskedőhajóra. Ott pár nap múlva, amint nem jutottam ételhez, s ételszerzési kísérletem kudarcba fulladt, ki is tettek egy kalóz kikötőn, egy bűntanyán, a romlottság, a szégyen kapujában. Már-már kezdtem én is elhinni, hogy átkozott vagyok. Azonban nemsokára rám mosolygott a szerencse. Kitanultam a tolvajlás minden csínját-bínját az életben maradásért. Egy jó 10 évig így éldegéltem a szigeten. Rengeteg kalózt ismertem meg és vertem át. Sőt eléggé hírhedté váltam, kalóz körökben mozogtam. S kezdtem megismerni örökségem, melyet apám átoknak hitt.
Ez segítette az életem. Itt fedeztem fel a szigeten, mikor szükségem volt az álcázásra. Apám varázsvére csak ennyit adott nekem földön túli hatalmából. Nem túl sok, de olykor hasznos lehet. Egy tudatalatti képesség, mely, ha az életem veszélyben forog, vagy ha a titkaimat a világtól elszigetelő fal repedései megnyílnának, s fény derülne sötét múltamra, ez a különleges "ajándék" életbe lép, s az ellenem cselekvő emberi szemmel nem láthat. Erre felfigyelt egy nagyhírű kalóz (egykori kapitányom) Piszkos Marco. Csak így emlegette mindenki. Eleinte nem túlságosan érdekelt. Csak egy kalóz a sok közül. De ő más volt. Ő volt a Láthatatlan Csempészek egy hírhedt kalóza, talán a legnagyobb. Egy este leültünk iszogatni (persze nem kettesben), s elregélte, hogy milyen jó élet a kalózkodás. Nem tartozunk senkiért és semmiért felelősséggel. Vígan élhetünk, semmi kötöttség. Csak ... a hátralévő életünk áldozzuk fel a kalózkodásért. Gondoltam nekem már úgy is mindegy. Nincs családom, nincs birtokom, se asszonyom, se igazi jó barátom, akire szomorúan visszaemlékeznék, hogy feláldoztam a csalásért és a kizsákmányolásért. Így hát így szólottam - Rendben van testvér, útra fel -. Azzal el is indultunk. Pár nap hajó út után, megérkeztünk a szigetre, ahol a többi láthatatlan csempész tanyázott. Szép lassan beletanultam, hogy a kalóz élet nem fenékig tejfel. Nagy áldozat, kemény munka, azonban meghozta a gyümölcsét. Négy év matrózszolgálat az Ármány-tengeren hajózva. Rengeteg kincs, sok munka, ranglétrán való feljebb jutás. Marco barátom megadta a lehetőséget egy párszor, hogy élvezhessem a különböző tisztségeket, de nem éltem vele. Tudom különleges kalóz az ilyen, de nekem nem számít a pénz, sosem érdekelt különösebben. Inkább a kalandvágy, a tenger imádata hajt előre. A tenger illata, minden reggel, ahogy étkezni indulok, megérint, s felemel és tudom, hogy itthon vagyok. A kalózok a honfitársaim. A tenger az én hazám. Így hát csak a közlegény tisztig jutottam el. Megbecsült tagja vagyok a társaságnak. Pár éve szeltük a tenger hullámait együtt mikor egy váratlan küzdelemben, Port Queen partjaihoz közel egy kormányzói hajó került az oldalunkba, s hőn szeretett fregattunkat széjjelágyúzták, s minket elkaptak mind egy szálig. Börtönbe zártak, s az volt a tervük, hogy a főtéren felakasztanak, s holttesteinket kifüggesztik a kikötőben, példát statuálva, a kalózok ellen. Ezek a kegyetlen emberek felkínálták volna testünket, a dögevő madaraknak, ezzel meggyalázva lelkünket. Ezt nem hagyhattuk. Kieszeltünk egy szökési tervet, s másnap már el is hagytuk a tömlöcöt. Viszont Marco feláldozta szabadságát értünk, ő tartotta a csatorna rácsát, s már nem tudott kiszabadulni. Ott kellett, hogy hagyjuk, de ő is tudta, hogy visszajövünk érte. Az éj leple alatt sikerült elhoznunk egy gyors hajót, melyet nem neveztük el, úgy gondoltuk, csak akkor adunk neki nevet, ha velünk van kapitányunk.. Az akasztást elhalasztották a megfogyatkozott létszám miatt. Úgy döntöttek, hogy egy börtönszigetre viszik. Mikor elindult a hajó egy jó pár napig követtük messziről, s mikor már elég távol voltunk a szigettől megtámadtuk. Marco a szemünkre vetette, hogy egy nappal hamarabb jöttünk, persze ez csak mulatság volt a részéről. Nem egyedül volt. Egy fiút hozott magával, akit úgy pátyolgatott, mintha a fia lenne.
A fiú szép lassan haladt előre a ranglétrán, s mire 25 éves lett, megtette őt a Lopakodó Párduc kapitányává.
Azóta is keresem a módot szigetem felkutatására, hogy elhozzam oda a békét, a gazdagságot. Apám síremlékének felkutatására vágyom, s hogy bosszút álljak a sziget vezetőségén. Egy éve volt hogy új kapitányunk lett, egyre jobban a bizalmába férkőzöm, s majd eljön az én időm, a bosszú ideje..."
/Feljegyzések Luthran de Lambrora naplójából./
Tulajdonságok: Egy fiatal ember, kinek fiatal kora ellenére smaragdzöld szemeiből árad a bölcsesség. Hosszú ébenfekete haját összekötve hordja. Fejfedője egy vörös kalap, melyből hófehér toll mered az ég felé, mely olykor mókás hatást kelt. Mókás kalapja ellenére, egy megfontolt, higgadt, éles eszű ifjú gyilkos pengéjével találkozhat, vagy könnyen a két szeme között találhat egy golyót, az, ki ellenáll. Nem túl erős, inkább szálkás testalkatú. Magassága közepes körül belül 174cm-magas. Súlyát tekintve megállja a helyét az árbócokon, pont megfelelő. Vörös hosszú ujjú és szárú kabátján aranyozott gombok találhatóak. Elegáns fekete csizmát hord. Sötét bajsza alatt mosolygós száj helyezkedik el, mely olykor gúnyolódva fordul a nemkívánatosak felé, s ezzel bajba sodorhatja gazdáját. Életét gyakran menti meg tudatalatti álcázó képessége, mely veszélyhelyzetekben mutatkozik meg. Aranymívű övén, melyet még apjától örökölt, két ócska kovás pisztoly helyeződik szem elé, erős kontrasztot keltve. Jobb oldalán található szépséges kardja mely után már rengeteg porba hulló, s felfordulást keltő kéz próbált nyúlni. Zsebében mindig akad 10 arany tallér. A legénység elismeri, de mégis csak egy közlegény. Parancsokat nem osztogat, viszont szeszélyes természetéből adódóan, olykor a parancsokat sem teljesíti. Ő már szinte a hajó egy darabja, hozzá tartozik, nem hagyná el, csak ha nagyon muszáj. Egyébként egy jó szándékú harcos. Legfőkébb az igazság és az igazságosság élteti. Szereti a csatákat, azonban embert ritkán öl. Ha teheti a pénzt, amit zsákmányol, a szegényeknek adja.
Kor: 31
Nem: férfi
Kalózok társasága: Láthatatlan csempészek
Tisztség: közlegény
Előtörténet:
"Én Luthran de Lambrore, a Déli-nővérek szigetcsoport egyik családi birtokán láttam napvilágot. Apám Alonso de Lambrore egy rabszolgatartó nemes, ki vagyonát és hírnevét egyrészt a vérében csörgedező varázsnak köszönheti. Anyám Maria Eva alacsony származású, gyönyörű rátermett asszonyság ... volt, míg meg nem születtem. Szülőanyám, ugyanis meghalt születésemkor, apám legnagyobb bánatára. Sosem tudta megbocsátani nekem. Mindig abban a hitben élt, hogy valmiféle átok sújt. Úgy vélte köze lehet az adományához, hogy így egyenlít a természet. Élete végéig visszahúzódva élt. A nevelésem a rabszolgákra hagyta. Így esett meg, hogy talpraesett fiatalemberré váltam. Folyton a szolgák táraságában voltam, a gyermekeikkel játszottam, s az ebédüket ettem. Nagyon megszerettek, s ez kölcsönös kapcsolat volt. Apámat is szerették, jól bánt velük. Azonban születésem után 10 évvel meghalt. A teendőit már nem tudta senki elvégezni. Nem volt senki, aki segíthetett volna. Én pedig nem végezhettem a dolgát, ahogy a rabszolgák sem.
Így hát nem volt mit tenni, el kellett hagynunk a birtokot. Nem sokkal eltávozta után a Sziget vezetősége megpróbált lecsapni a birtokra, s félre akartak állítani az útból, mivel én lennék az örökös. Ezért úgy gondoltam, mit tehetnék mást, mint, hogy elmeneküljek, s felsurrantam egy kereskedőhajóra. Ott pár nap múlva, amint nem jutottam ételhez, s ételszerzési kísérletem kudarcba fulladt, ki is tettek egy kalóz kikötőn, egy bűntanyán, a romlottság, a szégyen kapujában. Már-már kezdtem én is elhinni, hogy átkozott vagyok. Azonban nemsokára rám mosolygott a szerencse. Kitanultam a tolvajlás minden csínját-bínját az életben maradásért. Egy jó 10 évig így éldegéltem a szigeten. Rengeteg kalózt ismertem meg és vertem át. Sőt eléggé hírhedté váltam, kalóz körökben mozogtam. S kezdtem megismerni örökségem, melyet apám átoknak hitt.
Ez segítette az életem. Itt fedeztem fel a szigeten, mikor szükségem volt az álcázásra. Apám varázsvére csak ennyit adott nekem földön túli hatalmából. Nem túl sok, de olykor hasznos lehet. Egy tudatalatti képesség, mely, ha az életem veszélyben forog, vagy ha a titkaimat a világtól elszigetelő fal repedései megnyílnának, s fény derülne sötét múltamra, ez a különleges "ajándék" életbe lép, s az ellenem cselekvő emberi szemmel nem láthat. Erre felfigyelt egy nagyhírű kalóz (egykori kapitányom) Piszkos Marco. Csak így emlegette mindenki. Eleinte nem túlságosan érdekelt. Csak egy kalóz a sok közül. De ő más volt. Ő volt a Láthatatlan Csempészek egy hírhedt kalóza, talán a legnagyobb. Egy este leültünk iszogatni (persze nem kettesben), s elregélte, hogy milyen jó élet a kalózkodás. Nem tartozunk senkiért és semmiért felelősséggel. Vígan élhetünk, semmi kötöttség. Csak ... a hátralévő életünk áldozzuk fel a kalózkodásért. Gondoltam nekem már úgy is mindegy. Nincs családom, nincs birtokom, se asszonyom, se igazi jó barátom, akire szomorúan visszaemlékeznék, hogy feláldoztam a csalásért és a kizsákmányolásért. Így hát így szólottam - Rendben van testvér, útra fel -. Azzal el is indultunk. Pár nap hajó út után, megérkeztünk a szigetre, ahol a többi láthatatlan csempész tanyázott. Szép lassan beletanultam, hogy a kalóz élet nem fenékig tejfel. Nagy áldozat, kemény munka, azonban meghozta a gyümölcsét. Négy év matrózszolgálat az Ármány-tengeren hajózva. Rengeteg kincs, sok munka, ranglétrán való feljebb jutás. Marco barátom megadta a lehetőséget egy párszor, hogy élvezhessem a különböző tisztségeket, de nem éltem vele. Tudom különleges kalóz az ilyen, de nekem nem számít a pénz, sosem érdekelt különösebben. Inkább a kalandvágy, a tenger imádata hajt előre. A tenger illata, minden reggel, ahogy étkezni indulok, megérint, s felemel és tudom, hogy itthon vagyok. A kalózok a honfitársaim. A tenger az én hazám. Így hát csak a közlegény tisztig jutottam el. Megbecsült tagja vagyok a társaságnak. Pár éve szeltük a tenger hullámait együtt mikor egy váratlan küzdelemben, Port Queen partjaihoz közel egy kormányzói hajó került az oldalunkba, s hőn szeretett fregattunkat széjjelágyúzták, s minket elkaptak mind egy szálig. Börtönbe zártak, s az volt a tervük, hogy a főtéren felakasztanak, s holttesteinket kifüggesztik a kikötőben, példát statuálva, a kalózok ellen. Ezek a kegyetlen emberek felkínálták volna testünket, a dögevő madaraknak, ezzel meggyalázva lelkünket. Ezt nem hagyhattuk. Kieszeltünk egy szökési tervet, s másnap már el is hagytuk a tömlöcöt. Viszont Marco feláldozta szabadságát értünk, ő tartotta a csatorna rácsát, s már nem tudott kiszabadulni. Ott kellett, hogy hagyjuk, de ő is tudta, hogy visszajövünk érte. Az éj leple alatt sikerült elhoznunk egy gyors hajót, melyet nem neveztük el, úgy gondoltuk, csak akkor adunk neki nevet, ha velünk van kapitányunk.. Az akasztást elhalasztották a megfogyatkozott létszám miatt. Úgy döntöttek, hogy egy börtönszigetre viszik. Mikor elindult a hajó egy jó pár napig követtük messziről, s mikor már elég távol voltunk a szigettől megtámadtuk. Marco a szemünkre vetette, hogy egy nappal hamarabb jöttünk, persze ez csak mulatság volt a részéről. Nem egyedül volt. Egy fiút hozott magával, akit úgy pátyolgatott, mintha a fia lenne.
A fiú szép lassan haladt előre a ranglétrán, s mire 25 éves lett, megtette őt a Lopakodó Párduc kapitányává.
Azóta is keresem a módot szigetem felkutatására, hogy elhozzam oda a békét, a gazdagságot. Apám síremlékének felkutatására vágyom, s hogy bosszút álljak a sziget vezetőségén. Egy éve volt hogy új kapitányunk lett, egyre jobban a bizalmába férkőzöm, s majd eljön az én időm, a bosszú ideje..."
/Feljegyzések Luthran de Lambrora naplójából./
Tulajdonságok: Egy fiatal ember, kinek fiatal kora ellenére smaragdzöld szemeiből árad a bölcsesség. Hosszú ébenfekete haját összekötve hordja. Fejfedője egy vörös kalap, melyből hófehér toll mered az ég felé, mely olykor mókás hatást kelt. Mókás kalapja ellenére, egy megfontolt, higgadt, éles eszű ifjú gyilkos pengéjével találkozhat, vagy könnyen a két szeme között találhat egy golyót, az, ki ellenáll. Nem túl erős, inkább szálkás testalkatú. Magassága közepes körül belül 174cm-magas. Súlyát tekintve megállja a helyét az árbócokon, pont megfelelő. Vörös hosszú ujjú és szárú kabátján aranyozott gombok találhatóak. Elegáns fekete csizmát hord. Sötét bajsza alatt mosolygós száj helyezkedik el, mely olykor gúnyolódva fordul a nemkívánatosak felé, s ezzel bajba sodorhatja gazdáját. Életét gyakran menti meg tudatalatti álcázó képessége, mely veszélyhelyzetekben mutatkozik meg. Aranymívű övén, melyet még apjától örökölt, két ócska kovás pisztoly helyeződik szem elé, erős kontrasztot keltve. Jobb oldalán található szépséges kardja mely után már rengeteg porba hulló, s felfordulást keltő kéz próbált nyúlni. Zsebében mindig akad 10 arany tallér. A legénység elismeri, de mégis csak egy közlegény. Parancsokat nem osztogat, viszont szeszélyes természetéből adódóan, olykor a parancsokat sem teljesíti. Ő már szinte a hajó egy darabja, hozzá tartozik, nem hagyná el, csak ha nagyon muszáj. Egyébként egy jó szándékú harcos. Legfőkébb az igazság és az igazságosság élteti. Szereti a csatákat, azonban embert ritkán öl. Ha teheti a pénzt, amit zsákmányol, a szegényeknek adja.