Post by sora on Oct 8, 2006 20:19:42 GMT 1
Idős férfi járja az utakat vagy szeli a habokat. Ember fia még soha nem látta ősöreg arcát, hisz azt kopottas csuklyája szinte állandóan takarja, hajlott korából is csak enyhén görbe hátáról s ráncos kezéről – mely egy embermagas hosszúságú göcsörtös botot tart- lehet következtetni.
A kelő nap fénye tükröződik a tenger hűs hullámain a kelő szél ezüst tincseket lenget, egy megfáradt mélykék tekintet réved a messzeségbe. Az idős férfi egy valamiben különbözik kortársaitól: fülei puha ében szőrrel fedettek, bár csúcsukban már erőteljesen őszülnek, s tökéletesen egy macska füleit formázzák, s a papi ruhát idéző csuha alatt egy macska farok is megbújik.
„Itt az idő!”- suttogja, fejére visszakerül a csukja s indul kutató útjára. Már évtizedek óta járja szigeteket, s vizeket, keresve elveszett társait. De ez a történet réges-rég kezdődött….
Az Ármány tengeren valahol magányos sziget, melyet még a legtisztább időben is sűrű és fenyegető köd takar az érkezők szeme elől. S ki közelebb merészkedik, vagy még tovább szembe találhatja magát a szigetet körülvevő borotvaéles sziklákkal és zátonyokkal. A sziget maga első látásra az ős vadont idézi, de ha beljebb lépsz kedves kunyhók bújnak meg a fák árnyékában- van mi a földön s van ami a fákon-, ahogy egyre beljebb haladsz fehér kővel gondosan kirakott útra lépsz. S az egyenest vezet egy aprócska város felé, hol a házak kőből épültek, s az út végén egy palota áll. Nem hatalmas, de még is mutatósan szép. A nép mi itt él más…. Mások hisz füleik szemeik, akár a macskáké, békés nép. De nem csak ebben különböznek másoktól, a fegyverforgatás művészetét csak a vadászok ismerik – de ez ki is merül a tőrök s íjak használatában. Békések, de ha kell képesek felhasználni félig ’állati létüket’. A mágia mi ebben a világban él – mit az ember mágusok használnak, tanulnak- többségük számára ismeretlen. De különös erő néhányukat átjárja, s ezt gyógyításra képesek használni. Ezen erővel rendelkezőkből általában pap ill. papnő lessz.
Itt élt Imador is –ki rendelkezett ezen erővel-, az öreg bölcs. Egy nap viszont, mikor az erdőt járta s nyomában gyermekek egész serege a mindég tanulságos mesékre vágyva, mellyel az idős pap tanította a kicsinyeket. Emberek léptek a szigetre, füst lepte el a fákat tűz ropogása hallott és félelem, halál sikolya. Sokan pusztultak el, Imador egy barlangnál hagyta tanítványait, s a falvak segítségére indult. Nem sejthette mi fog történni! Mikor visszatért néhány vadásszal három gyermek holteste várta őket, a többit elrabolták. S már az öbölbe is későn értek a fekete törzsű, s vitorlájú hajó már a nyílt vízen járt, fedélzetén 23 reszkető gyermek leyfanal. Az sziget lakóira gyász ereszkedett, s talán először a gyűlölet. Imador felelősnek érezte magát a történtek miatt így útra kelt hogy elveszett gyermekeket haza hozza….
Azóta nem egész 17év telt el, s eddig csak két gyermekre talált rá –kiket viszontagságok árán, de haza jutatott-, s megtudta hogy vagy 7szomorú véget ért, bár a józan esze azt súgta ideje hazatérni, szíve hajtotta előre. ….
A kelő nap fénye tükröződik a tenger hűs hullámain a kelő szél ezüst tincseket lenget, egy megfáradt mélykék tekintet réved a messzeségbe. Az idős férfi egy valamiben különbözik kortársaitól: fülei puha ében szőrrel fedettek, bár csúcsukban már erőteljesen őszülnek, s tökéletesen egy macska füleit formázzák, s a papi ruhát idéző csuha alatt egy macska farok is megbújik.
„Itt az idő!”- suttogja, fejére visszakerül a csukja s indul kutató útjára. Már évtizedek óta járja szigeteket, s vizeket, keresve elveszett társait. De ez a történet réges-rég kezdődött….
Az Ármány tengeren valahol magányos sziget, melyet még a legtisztább időben is sűrű és fenyegető köd takar az érkezők szeme elől. S ki közelebb merészkedik, vagy még tovább szembe találhatja magát a szigetet körülvevő borotvaéles sziklákkal és zátonyokkal. A sziget maga első látásra az ős vadont idézi, de ha beljebb lépsz kedves kunyhók bújnak meg a fák árnyékában- van mi a földön s van ami a fákon-, ahogy egyre beljebb haladsz fehér kővel gondosan kirakott útra lépsz. S az egyenest vezet egy aprócska város felé, hol a házak kőből épültek, s az út végén egy palota áll. Nem hatalmas, de még is mutatósan szép. A nép mi itt él más…. Mások hisz füleik szemeik, akár a macskáké, békés nép. De nem csak ebben különböznek másoktól, a fegyverforgatás művészetét csak a vadászok ismerik – de ez ki is merül a tőrök s íjak használatában. Békések, de ha kell képesek felhasználni félig ’állati létüket’. A mágia mi ebben a világban él – mit az ember mágusok használnak, tanulnak- többségük számára ismeretlen. De különös erő néhányukat átjárja, s ezt gyógyításra képesek használni. Ezen erővel rendelkezőkből általában pap ill. papnő lessz.
Itt élt Imador is –ki rendelkezett ezen erővel-, az öreg bölcs. Egy nap viszont, mikor az erdőt járta s nyomában gyermekek egész serege a mindég tanulságos mesékre vágyva, mellyel az idős pap tanította a kicsinyeket. Emberek léptek a szigetre, füst lepte el a fákat tűz ropogása hallott és félelem, halál sikolya. Sokan pusztultak el, Imador egy barlangnál hagyta tanítványait, s a falvak segítségére indult. Nem sejthette mi fog történni! Mikor visszatért néhány vadásszal három gyermek holteste várta őket, a többit elrabolták. S már az öbölbe is későn értek a fekete törzsű, s vitorlájú hajó már a nyílt vízen járt, fedélzetén 23 reszkető gyermek leyfanal. Az sziget lakóira gyász ereszkedett, s talán először a gyűlölet. Imador felelősnek érezte magát a történtek miatt így útra kelt hogy elveszett gyermekeket haza hozza….
Azóta nem egész 17év telt el, s eddig csak két gyermekre talált rá –kiket viszontagságok árán, de haza jutatott-, s megtudta hogy vagy 7szomorú véget ért, bár a józan esze azt súgta ideje hazatérni, szíve hajtotta előre. ….