|
Post by Leon Villioni on Oct 9, 2006 16:08:04 GMT 1
Ez a hely ad otthon Malasuerte és társainak hajón történõ kalandozásaira.
|
|
|
Post by Malasuerte on Oct 9, 2006 18:13:18 GMT 1
*Az éjszaka sûrû ködbe vonta a Lopakodó Párducot. A hajó csendesen siklott a lágy hullámokon, gyenge oldalszélben. A fedélzeten sokan álltak, csöndesen szemlélték a ködbõl lassan kiburkolózó hatalmas kereskedõ galliont. Halk nesszel nyílt ki a kapitányi kabin ajtaja, s egy magas fekete ruhákba öltözött ifjú lépett ki. Fiatal kora meghazudtolta tapasztaltságát, magabiztos léptei ugyanezt tették.* -Kap'tány!- *Köszöntötte suttogva az elsõtiszt, egy mokány kis fickó.* -Megközelítettük... *Az ifjú kapitány felmérte a helyzetet, s a bal oldal felõl közeledõ galliont.* -Enyhén balra, ha mellé értünk megcsáklyázni!- *Adta ki az utasításokat. A 'Párduc lassan szembefordult a gallionnal. A kereskedõ hajó szinte izzott a sötétben, a sok lámpás miatt, a Lopakodó párducon azonban egyetlen lámpás sem égett, teljes sötétségbe, s a ködbe burkolózott.* -Vitorlákat bevonni!- *Adta ki a következõ parancsot az ifjú kapitány, s szavára többen is ugrottak. A 'Párduc hamarosan a több lábbal magasabb gallion mellé sodródott, és ebben a pillanatban már csáklyák tucatja repült fel a kereskedõhajó korlátjára. Ha állítottak is õrt , az bizonyára nem hallotta a csáklyák koppanását, mivel nem hallatszottak riadókiáltások. A kalózok fürgén kapaszkodtak fel a csáklyákhoz rögzített köteleken, velük volt az ifjú kapitány is, aki bátorságát már számtalanszor bizonyította. A gallion fedélzetére érve a fekete ruhás rögtön megpillantotta a kormányost, aki félálomba merülve lesett a távolba. A kormányos mögé lopózott, majd megbökte a hátát.* -Szép álmokat!- *Üdvözölte, és egy gyors ütéssel leterítette, majd intett az embereinek hogy kezdhetik... Alig egy negyedóra múlva már a gallion teljes legénysége a fedélzeten állt, vagy hevert, ám egyikük sem holtan. A fiatal kalózkapitány lassan odasétált a foglyokhoz, miközben az emberei megszabadították a kereskedõhajót a fölös rakománytól. * -Életben hagyunk benneteket, ha pedig végeztünk, mehettek utatokra.- *Szólalt meg mély, ám kellemes hangján.*- Viszont tudni szeretném hová viszitek ezeket az árúkat?- *S ránézett a hajó kapitányára.* -Port Queenbe uram, a kormányzó személyesen rendelte ezeket az italokat, és ruhákat, meg minden egyebet.- *Válaszolta készségesen, a meggyötört képû kapitány. * -Valóban? Nagy hasznunkra lesz ez a sok ital, az embereim szeretnek mulatni.- *Jelentette ki mosolyogva a fiatal kapitány.* -A kormányzónak, pedig adja át üdvözletem!* -Ezt a mondatot már a foglyoknak háttal mondta, mivel az utolsó embere is elhagyta a galliont. A ’Párducon közben már vitorlát is bontottak, s a hajó lassan távolodni kezdett a galliontól. A kalózkapitány megfogott egy lógó vitorlakötelet, hogy azzal lendüljön át az alacsonyabb kalózhajóra.* -Várjon!-* Szólalt meg a gallion kapitánya.* -Mi a neve?- *Az ifjú kalóz visszafordult egy pillanatra, hogy válaszoljon.* -Malasuerte…- *Mondta mosolyogva, majd átlendült a Lopakodó párducra…*
|
|
|
Post by Malasuerte on Oct 14, 2006 19:21:20 GMT 1
*A Lopakodó párduc szélsebesen siklott délnek, már rég maga mögött hagyta a kirabolt kereskedõhajót. Az emberek boldogok voltak a gondolattól, hogy amint partot érnek, átmulathatják az éjszakát. Malasuerte a kormánykeréknél állt, s szemét a távoli horizonton tartotta. A sötétség lepelként borult a hajóra, melyet olykor-olykor megdobott egy-egy nagyobb hullám. Kopogó léptek hangja hallatszott, s a hajóorvos sietett fel a fedélzetre, majdnem felbukott az egyik lépcsõben a nagy sietségében.* -Kapitány úr! - *Kezdett hirtelen a mondandójába a pirospozsgás arcú orvos.* -Szerintem a segédem Sora, már elvégezhette a feladatát…- *A feleannyi idõs kapitány szúrós pillantása belé fojtotta a szót. Majd kicsit felderült az orvos kedve, mikor meglátta az ifjú Malasuerte arcán felvillanó játékos mosolyt.* -Ne aggódjon William, most nem haza tartunk, nézze a csillagokat, s rögtön megérti, mirõl beszélek.- *A kapitány a nyomaték kedvéért még fel is mutatott az égre.* -Most délnek tartunk, ha haza akarnánk menni, akkor délkeletnek hajóznánk. Holnap délre elérjük Breaget.- *Mondandója végeztével Malasuerte visszafordult a kormánykerékhez, és tovább navigálta a hajót egyenesen délnek…*
*A nap fénye ezernyi csillagként tükrözõdött vissza a víz felszínérérõl. A hullámok enyhén verdesték a ’Párduc oldalát, miközben néhány tengerész épp az egyik csónakot eresztette a vízre. A Lopakodó párduc kapitánya csöndesen nézte, ahogy vízre teszik a csónakot. Pár perc múlva megjelent nála egy majd két méter magas sötét bõrû ember, Said a mór.* -Hivatott uram?- *Kérdezte érdeklõdve, bár teljességgel bizonyos volt a válaszban.* -Igen.- *Válaszolta kurtán Malasuerte, majd bõvebben is kifejtette a mondanivalóját.* -Menj ki a partra, és mond meg Sorának, hogy várunk rá, siessen!- *Hangja kedves volt, de ellentmondást nem tûrõ.* -Igenis kapitány!- *Hajolt meg Said, majd indult is a feladatát teljesíteni.* - Jack, Simon ti viszitek ki Saidot a partra, aztán visszatértek. És Said… - *Nézett le a már csónakban lévõ mórra a kapitány.- …Két nap múlva ezen a partszakaszon legyetek! - *Said biccentett, jelét adva annak, hogy megértette Malasuerte parancsát. A kapitány intett, s Jack és Simon már hozzá is látott az evezéshez. Malasuerte nézte egy ideig a távolodó csónakot, s a benne ülõ három tengerészt, majd amikor partot ért a kicsiny lélekvesztõ, a hajón lévõ kalózok felé biccentett, s visszament a kapitányi kabinba…*
|
|