Post by Leon Villioni on Jun 29, 2007 12:31:16 GMT 1
Fájdalmas álmából riadt fel Leon a Felfedezőn. Egykor oly hőn áhított vágya kínozta, melyet oly átkozott módon szerzett meg. Emlékeinek szorító ölelése minden éjjel gyilkos elméjére telepedett, s erkölcsi tudatát könnyezésig gyötörte. Leon azonban erős lelkületre tett szert a laboratóriumban töltött évek folyamán, s lidércnyomásának apró jeleit hamar eltüntette. Elnyűtt arcáról izzadságcseppek hullottak alá, ahogy rozoga ágyából feltápászkodott és az asztalhoz sétált. Ökleit szemüregébe süllyesztve megforgatta, majd az előtte álló homályos asztalra tekintett. Bal kezével szék után kajtatott a szürkeségben, majd mikor megtalálta, maga alá helyezte azt. Tekercses tokjából meggyűrődött levelet vett elő, s gyertyát gyújtott.
Figyelmesen olvasta az irományt, s közben fontos neveket firkantott régi jegyzettömbjének egy üres oldalára. – Hát, ideje lesz ennek a munkának is neki állni. – motyogta magában, és jegyzeteit oldaltáskájába csúsztatta. Göndör fürtjeit gondosan fülei mögé igazította, majd fejébe nyomva fekete bőrkalapját a fedélzetre lépett. A korhadt ajtó beteges köhögések közepette visszazáródott, Leon pedig a lépcsőkorlátot díszítő fasárkányt megkerülve, a tat felé vette az irányt. A szél enyhe fuvallata lassan tolta előre a Felfedezőt. A csöndes éjjeli őrök sem zavartatták magukat azon, hogy a tudós ily késői órán zarándokolt fel a fedélzetre. Az eget a csillagok és a hold kompániája ékesítette, melyek oly rejtélyesen ragyogtak a messzi égbolton. A sokat tanult kalóz a kormányoshoz lépett és üdvözölte őt:
- Hallgatag a tenger, hajnalra tajték veri majd a hajó oldalát.
Habár az esti óra szemébe az álmok bódulatát próbálta csalni, a kormányos felfigyelt a szóra és a tudósra pillantott.
- Jó szelet hozó szellemek kísérnek utunkon, s jutatnak el minket Port Queen partjaiig. Ne aggódjon fiatalember. – mondta rekedtes hangján a tapasztalt tengerész, miközben félszemével a vitorlázatot átfésülte.
- Hallottam egy bizonyos William Worle...ról - óvatosan elharapta a név végét, majd csöndesen folytatta. –Azt rebesgették, hogy kereskedői pályafutása alatt, nem csupán port queeni portékákkal üzletelt. Hogy rakterét nem csak az olcsó „vörösmarkú” rákok súlya húzta a víz alá. –
Figyelmesen olvasta az irományt, s közben fontos neveket firkantott régi jegyzettömbjének egy üres oldalára. – Hát, ideje lesz ennek a munkának is neki állni. – motyogta magában, és jegyzeteit oldaltáskájába csúsztatta. Göndör fürtjeit gondosan fülei mögé igazította, majd fejébe nyomva fekete bőrkalapját a fedélzetre lépett. A korhadt ajtó beteges köhögések közepette visszazáródott, Leon pedig a lépcsőkorlátot díszítő fasárkányt megkerülve, a tat felé vette az irányt. A szél enyhe fuvallata lassan tolta előre a Felfedezőt. A csöndes éjjeli őrök sem zavartatták magukat azon, hogy a tudós ily késői órán zarándokolt fel a fedélzetre. Az eget a csillagok és a hold kompániája ékesítette, melyek oly rejtélyesen ragyogtak a messzi égbolton. A sokat tanult kalóz a kormányoshoz lépett és üdvözölte őt:
- Hallgatag a tenger, hajnalra tajték veri majd a hajó oldalát.
Habár az esti óra szemébe az álmok bódulatát próbálta csalni, a kormányos felfigyelt a szóra és a tudósra pillantott.
- Jó szelet hozó szellemek kísérnek utunkon, s jutatnak el minket Port Queen partjaiig. Ne aggódjon fiatalember. – mondta rekedtes hangján a tapasztalt tengerész, miközben félszemével a vitorlázatot átfésülte.
- Hallottam egy bizonyos William Worle...ról - óvatosan elharapta a név végét, majd csöndesen folytatta. –Azt rebesgették, hogy kereskedői pályafutása alatt, nem csupán port queeni portékákkal üzletelt. Hogy rakterét nem csak az olcsó „vörösmarkú” rákok súlya húzta a víz alá. –