|
Post by Leon Villioni on Oct 9, 2006 15:29:39 GMT 1
Kiértek a szûk járaton, mely egyenesen a fogadó melletti beugróba vezet. Halkan az épület oldalához osontok, majd a nedves és porladós falnak vetve hátatok nézitek végig, amint a kikötõ macskakövein végigtrappolnak a lovak. Az õrök láthatóan nem kutatnak, csupán az a kettõ fürkészi a messzeséget, aki hátasát elvesztette. Hamar elhaladnak, s a kopogó paták zaja elvegyül a tenger hullámainak lágy hangjával. Felsóhajtatok. Ruháitok leporoljátok, majd illendõn indultok föl a fogadó lépcsõjén. A ’Tenger Moraja ’ néven illetett szállás a sétány felé épült egy szinttel. A fogadó ajtajához és az elõtte terpeszkedõ elülsõ erkélyhez rozzant falépcsõk vezetnek fel. A kiülõn asztalok állnak, jómaga pedig cölöpökön támaszkodik, melyek talán még pár éve lehettek a vizenyõs földbe verve. Bill az ajtófélfának dõlve int, mikor meglát bennetek. Vén Róka pedig továbbra is a vörös köpenyes idegennel beszélget, aki… aki egy nõ? Valóban jobban megnézve egy hölgy búvik meg a harcos öltözet mögött. Miros is szemrevételezi a fiatal hölgyet, s te magad is szívesen bámulnád égkék szemét, akár nap hosszat. - Egyszóval, azt mondja, hogyha bármit is be akarunk szerezni a városba, jobb magunk mögött hagyni nevünk, s hétköznapi ruhát öltenünk?- hallottátok meg a tanácskozás elsõ szavait Róka szájából. - Igen, vagy pedig a elfogadják segítségemet. Tudja ez város azon szeglete, ahol a maga fajta emberek tanyáznak. Cédric és szedett-vedett társulata merészkedik csak ide. De egyszer Mosseornak is elfogy a türelme. Hatalma van, amely növekszik. S kevesen kockáztatják munkájuk, s tisztességük utolsó szakadt rongyait a vele való ellenségeskedésre. Amondó lennék, hogy õ is ki fog egyszer törni az Ármány tenger habjai közé. S hírhedt mosolyának híre hamar végig morajlik majd a tengeren; de ez egy másik történet. – - Akkor talán jobb is, hogy nem fogadtuk el a segítségét. – jegyezte meg Miros, belekapcsolódva a beszélgetésbe. - Valóban. Ezért is ajánlom inkább azt, hogy a város rosszaló tekintetét kerüljék, mert a bitófán találják magukat. Én megszerzem mind azt, ami kell. Pontosan mire is van szükségük?- kérdezte a lány határozott modorán.
|
|
|
Post by sora on Oct 11, 2006 7:41:48 GMT 1
Miros szemérvesen felmérte a vörös köpenyes alakot, aki férfiús öltözete ellenére egy hölgy volt. Kinek csodás kék színben ragyogtak szemei. Miros a beszélgetők közelébe lépet. Sora fél füllel hallgatta miről is, folyik a diskurzus, de kelő figyelmet fordított Bill sérült lábának is. Amilyen óvatosan csak tudta kiszedegette a szálkákat, s kezét megpihentette a seben. - Nem vészes és hamar begyógyul…: mondta a fiú, Bill bólintott. Sora figyelme a társalgók felé fordult, ~ Mosseor ilyen nagy hatalma lenne? És még itt nem kedvelik a kalózokat, pedig maguk között is van egy-két szárazföldi…~de lecsitítva gondolatait tovább figyelt Vén Róka szavaira…. - Néhány öl jó minőségű teak fa kéne és néhány …. Sora mit mondott neked az a kuruzsló?: fordította fejét kissé a fiú felé. - Kinin, jó néhány tekercs kötszer, és …savanyú káposzta vagy négy hordó!: közölte tárgyilagos hangon. Nem tagadta nem bízott meg az ismeretlen hölgyben, maga a tény hogy egy tisztességes emberek lakta szigeten egy hölgy segítséget ajánl egy kétes kilétű csapatnak - No meg friss hús!: tette hozzá Bill, kinek lábán a seb már egész szépen behegedt. Majd Sora fején érezte a férfi kezét, valóban Bill támasztéknak használva felállt és tett pár lépést. - Jobb mint új korában!: állapította meg. Sora csak elmosolyodott, de lopva az idegent fürkészte.
|
|
|
Post by Leon Villioni on Nov 5, 2006 17:01:46 GMT 1
A lány serény beszédkészsége messze felülmúlta egy átlagos emberét. Feszült csönd támadt mikor újra belekezdett mondandójába: - Egy- két nap alatt beszerezhetõ mindaz, amire szükségük van. Vegyenek ki itt egy szobát, s kerüljék a nyilvánosságot. Holnap sétáljanak végig a kikötõn, a másik végén találnak egy céhtársulatot, amely hajók építésével foglalkozik. Néhanapján egy jó üzlet fejébe szívesen adnak kimaradt készleteikbõl, s ami fõ, hogy olcsón megszámítják. – - Ez eddig remekül hangzik. S arra is van ötlete, miként szerezhetnénk be kötszert és kinint?- kérdezte Vén Róka, akinek láthatólag tetszett a lány gondolkodás módja. A kérdés hallatán a lány felmérte a körülötte álló embereket. Szemei sora járták a csapat tagjait, majd tekintetét rád vetette. Kék szemei szívedben sóhajtottak. Hosszasabb volt e pillanat, mint remélted és ajkai mozdulását egy halk nyeléssel figyelted végig. A lány Róka irányába fordította fejét és ismét hadaró szónoklatába kezdett: - Családi házunk nem messze áll innen, így holnap kora reggel idesétálhatok. Legjobb lenne, ha velem tartana valaki, hisz értelemszerûen nem fogják csak így rám bízni a pénzüket…- Miros figyelmessége szinte tapinthatóvá vált, miközben egyre közelebb húzódott a lányhoz. - Esetleg ha te…- s feléd mutatott- …te abban a sityakban velem jönnél, akkor egyszerûbb lenne megvenni azokat a nélkülözhetetlen orvosi kellékeket. – mondta, majd elhallgatott. Arcán pír jelent meg, s borjú szemeit rád vetve pislogott választ várva. Beléfeledkeztél egy pillanatra és gondolataid összeszedésre vártak.
|
|
|
Post by sora on Nov 6, 2006 12:48:02 GMT 1
Figyelmesen hallgatta a lány beszédét, s maga is közelebb lépett a társalgókhoz. ~Csak pár nap, és ha minden jól megy egy!~ Lelkendezet magában, végül is ha rossz ha jó szándékkal van ez a hölgy, már i segített. Hisz legalább már a fa beszerzésének helyét ismerik, most már csak az apróbb még is fontosabb dolog volt hátra. Sora elgondolkodott egy kissé, de ebbõl a nõ tekintete kizökkentette ahogyan két kék szempár egymást fürkészte. ~Vele menni? Hát nem is tudom inkább ….~ Tanácstalanul nézet társaira, Bill volt ki szinte alig láthatóan bólintott, mennyen csak nyugodtan. Bár jól esett a bátorítás, meg aztán a nõ kérlelõ tekintete szinte teljesen ellágyította. - Hát … Rendben, önnel tartok holnap…- :Szólalt meg, talán hangja egy kicsit félszegen hatott s az is volt. Valahogy még élesen élt benne a fogadóban történtek emléke, bár nem mintha elõfordulhatna hasonló történés az utcán. De szinte bármi megeshet bárhol.. Mirosnak nem épp baráti mosoly jelent meg arcán, de ez van. Valószínûleg magában már tervezgette a holnapi kis séta programjait. Mielõtt azonban szokásos piszkálódásába belekezdhetett volna Bill egy kézmozdulattal jelezte neki: Ez ráér ha otthon leszünk. - Nos hölgyem! Akkor holnap Sora önnel tart …Miros intézkedj a szobákat illetõleg:Adta ki utasításait Róka, akinek fejében szintén gondolat gondolatot kergetett.
Nem is sejtve hogy a Lopakodó Párduc már elindult rejtekérõl feléjük, s egy ismerõs már úton is van hogy megsürgesse õket feladatukban.
|
|
|
Post by Leon Villioni on Dec 16, 2006 11:03:36 GMT 1
A lány egy szóval is elintézhette volna válaszát, de továbbra is talányokban beszélt: - Higgyék el nekem, mi az utunkat együtt járjuk. Nem sokban különbözünk egymástól. Pontosan senki sem értette, mire céloz, de a „vakmerõség, csíny, szabadlélek” szavak jártak a fejetekben. Mindenki a tenger felé tekintett, az apró öböl irányába. Rakodó munkások, hordárok pakolták az árukat a hajókra. Este mindegyik elhagyja majd a kikötõt. S nemsokára ti is visszatérhettek a legkedvesebb árbocosra, amin mindig is szolgáltatok.
Sokáig figyeltétek a tengert, még éjszaka is kiültetek az erkélyre, hogy lássátok amint a vöröslõ nap leáldozó sugarai végigszántják a hullámokat. Ezt a csillogó játékot, mely a szembõl honvágyat és tengerre vágyást perget a földre, minden este megnéztétek. - A fényes korong napja leáldozott, térjünk nyugovóra. – jegyezte meg Vén Róka köreitekben. Az egész csapat az erkélyen gubbasztott. Sötét volt, egyedül a fogadó céhtábláját megvilágító fáklya fényeskedett. Félarcok és homályba veszett arcok figyelték egymást a sápadtságban. - Mikor is jártunk utoljára a saját szigetünkön? Oly rég voltam otthon. – kérdezte Bill, aki nem kívánta abbahagyni a beszélgetést. - Lassan két éve vagyunk már távol. Ideje lesz már a hazatérésnek. – mondta halkan Róka, és a kerekded vitorlák irányába nézett. Az utolsó hajó is elhagyta immár a várost. Miros tekintette a tengerbe veszett, mintha egy feneketlen kútba nézett volna. De akárcsak a kút, a tenger is végeláthatatlan. - Miros? … atyád még mindig azon a ködtelenítõ szerkezeten dolgozik vajon? Csöndes kacajt hallatott a társaság. Barátotok ezúttal nem nevetett, és a szobájába indult. A hallgatag percek újabb jövevény érkezését rebesgették. A kihalt sétányon, majd végig föl a fogadó lépcsõin, egy ismerõs alak lépdelt föl. Said fekete arca jelent meg. Mór társatok a Lopakodó Párducról érkezhetett. - A szél felém fúta a szagotok. – jegyezte meg a kalóz testvéretek. A szájak szélén halk mosoly mutatkozott meg. – A kapitány azt küldi üzenetéül, hogy már csak két nap maradás van. Jobb is lesz, mert itten fagytok. A hold kerek és hidegek a szelek! – mindenki tudja ezek fagyott hozó jelek.
|
|
|
Post by sora on Dec 16, 2006 12:08:27 GMT 1
*Sora tekintete akárcsak társaié a kikötőben sürgő forgó emberek felé terelődött. A fiú már kezdte megszokni a hölgy beszéd stílusát, bár az itteni környezethez még mindég szokatlanak találta. Azonban a nagy nézelődésben észre sem vette, hogy a nő mikor ment el, vagy hogy egyáltalán távozott.*
~Milyen más így! Olyan csendes!~* Mosolyogva sandított társaira, bár halkan beszélgetek, még is a hajon való életképhez ez most valahogy túl idilli volt. S valahogy nem illet hozzájuk, bár a nap, ezen napon utolsó órái, valóban szemet gyönyörködtető látványt nyújtottak. Sora a korlát mellett a falnak támaszkodott, fejéről leoldotta a kendőt, hisz aki ilyen fényviszonyok mellet megkülönbözteti a szőke tincsekben elvegyülő füleket, annak minden bizonnyal macska szeme van. Csendben hallgatta társait.* ~Haza! Mh ha választhatok a hajó és a sziget között, inkább a hajó!~* Nem ép nyugodt szívvel gondolt szigetükre, de valóban ő még csak talán egyszer volt ott, s akkor is csak pár napra. De az épp elég volt egy időre. Ahogy a beszélgetés fonala tovább gördült Sora nem kapcsolódott bele a beszélgetésbe, bár Bill kérdésén ő is jót somolygott.* ~Olyan rideg lett, mi üthetett belé?~* Meglepett tekintettel nézet távozó barátja után. De ezen nem volt ideje sokáig töprengeni, a már elcsendesült utcán léptek zaja hangzott fel, egyenletes ütemet diktálva s határozottan. A sötétben, s mégis a lámpások gyér fényének köszönhetően a macskaszemek megvillantak, s gazdájuk nem tudja jól látja, amit lát. De nem telt bele pár percbe és meg is tudta jól látta amit látott.* - Said!* Mondta meglepődve, felismervén a nem ép kis termettel megáldott mórra nézve.* ~Ez jellemző, nem is tudom ki trappol úgy mint egy „elefánt” csorda~* Dohogott magában, míg Róka magához ragadta a szólás jogát, s elővette apaibb szigorát is. Amin persze a rangidő Bill ismét mosolygott.* - Két nap, annyi pont elég lesz, hogy végezzünk. Főleg hogy te is itt vagy* Megeresztett egy hamiskás mosolyt a mór felé.* - De most már takarodó! *Mondta Vén Róka ellentmondást nem tűrő hangon* Said amennyiben maradsz az én szobámban alszol… * Amennyiben Said marad, Róka még beosztja Sorát Billhez.* ~Miroshoz is küldhetett volna! Vajon…Á majd elmondja ha akarja, különben is ő az aki folyton piszkál, de..~* Egy darabig még forgolódott, a számára valahogy nem épp kényelmes heverőn, már túlzottan hozzászokott a kis függőágyához, de persze az egész napos talpon lét meg a kisebb menekülés is elfárasztotta így azért sikerült elaludnia.*
*Még alig pirkadt mikor Bill ébresztette, a kis csapat a körülményekhez mérve megmosakodott. S kissé rendbe szedték magukat, mikor elkészültek sorra lementek valami reggeli után nézni. S most odalent várják az ismeretlen hölgy érkezését.* ~Bárcsak már mehetnénk vissza a hajóra!~* Mélázott el Sora, s közben megigazította fején a sapka alatti kendőt.*
|
|
|
Post by Leon Villioni on Dec 23, 2006 20:56:13 GMT 1
…Az álmok utolsó csónakjai eleveztek, és a fátyolos vitorlák frissességét halovány napsugarak fénye váltotta fel. Kísérteties köd és sápadt szirtek. Rozoga lépcsõfokok, reccsenõ székek…
Az üreges tekintetû csapos szemernyit sem aludt az elõzõ éjjel. Alvásra éhezõ teste, holttestként borult a pultra. Koplaló szemeit a sarokban ücsörgõ idegenekre vetette. Mintha az utolsó falatokat még a magáénak akarná.
- Átkozott hideg van. E váratlan és lendületes kijelentés, senkit sem csapott a földhöz. - Egy kihalt városba több szó szorult, mint belétek… mi van itt mindenkivel? - Nézz ki!- - Valahogy elszállt a kedélyem ettõl a helytõl. – mondta Vén Róka. - Nemcsoda, ez a bajjósló gomolygás, azok az álmos bércek a berek köd fölött. Nem jó jel, nem jó jel. – ismételte Said. – Meglássátok. Pár éve a „nyugati-angyal” képe alatt eveztünk, minkor a köd ránk telepedett. Halálos köd vót. Magunk se láttuk merre menünk, osztán egyszer csak, mit hallunk? Dalolászó asszonyokat. Óh, de még, hogy milyen szépen daloltak. A keservit is vigyázzatok a szirénekkel! Nekünk csupán az vala a szerencsénk, hogy süket vón az akkori kapitányunk. De én mondom a köd nem jelent jót, csak a fejünkre hozza a fertelmes asszonynépet. Az ajtó megnyikordult. - Végszóra a válasz. - mosolygott Miros A vörös köpönyeges hölgy lépett be a fogadóba. A pulton heverõ testre pillantott, majd felétek vette az irányt. - Uraim. Szép reggelt köszönthetünk… nemde bár?
|
|
|
Post by sora on Dec 26, 2006 23:24:39 GMT 1
*Bár Sora ott üldögélt barátaival valahogy egy falat se ment le a torkán, s most társai is valahogy más hangulatban voltak. A fiú nem volt már fáradt testileg, de lelkileg. Pont ezen az éjszakán kellet ismét a vissza visszatérő álmának kísértenie. Megdörgölte kicsit talán még álmosnak ható szemeit, meg még oldala is sajgott ahogy Bill megbökdöste vagy hozzá vágott valamit, hogy fejezze be az értelmetlen motyogást.* ~Ez a köd olyan mint az álmomban, csak nem gomolyog és nem suttognak a hangok~* Megborzong és kicsit összébb húzza magán a kabátot és figyeli barátait, Said lassan belekezd egy régi történet elregélésébe.* ~Szirének ugyan már! Bár ki tudja, hisz itt vagyok én is élő példának. De jó kedve lett Mirosnak, pedig tegnap a nézésével képes lett volna ölni~* Ahogy az ajtó megnyikordult, bár Sora inkább éles csikordulásnak hallotta, így volt ez már csak ha fájt a feje valahogy minden hang hangosabb volt és bántóbb. Bár ezt leginkább lefelé simuló fülei mutatnák, ha nem lennének gondosan rejtve. A vörös köpenyes nő lép be s veszi útját feléjük, lágy hangján köszönt is.* - Szép jó reggelt önnek is hölgyem!* Köszöntötte Miros, s vele együtt a többiek Sora meg inkább csak tátogott, de felemelte fejét az asztalról, ahol eddig pihentette.* - Szépnek szép, már aki szereti a ködöt Mis. No de mint látja bővültük egy taggal* Közli egy könnyed mosollyal Bill*- Így hamarabb befejezhetjük a munkánkat. - Hát akkor, ha ön kisasszony nem óhajt valamit fogyasztani akár indulhatnak is* Vén Róka talán mogorvának tűnt, pedig ez csak a szokásos kora reggeli kelés eredménye, egyszóval mindég ilyen.* - Sora fiam szed össze magad, hogy áll az a kabát!* Szidta le kicsit még az enyhén sápadt fiút is. Talán csak Mirosnak tűnt fel, hogy a kölyök ma még nem igen szólalt meg, no meg ha nézzük a társaságot még mindég ő ismeri a legjobban. Ha kívülről ez nem is létszik, mivel amikor csak lehet piszkálják egymást. Kicsit elgondolkozott.* - Rendben!* Sora felállt és megigazította a kabátot, ami hossza miatt kellet a macskafarok elrejtésére, de most jó szolgálatot tett a hideg ellen is. Főleg úgy hogy ő talán jobban meg is érezte az ilyesmit, hisz az lehet hogy van némi köze a macskákhoz, de bunda nem fedi testét.*
|
|