|
Post by Henry Morgen on Nov 18, 2007 13:10:22 GMT 1
Henry szomorúan bolyong a Ragadozó fedélzetén. Örült a lehetöségnek hogy kalóz lehetett, de sajnálja barátját. Szomorúságát csak a fegyvermestertõl kapott kard és pisztolyok eny hítették. Elsõ szolgálati helye az árboc kosárban van. Lassan, de biztosan mászik föl a kis kosárba. Ahogy felér megtapasztalja hideg tengeri szél csontfagyasztó természetét. A fuvallat mélyen beletúr hosszú hajába. Komoran kémleli az elötte elterülõ vizet. Hajó sehol. Álmos, de a szolgálatot teljesítenie kell.
|
|
|
Post by sora on Nov 19, 2007 18:20:00 GMT 1
A szél minek útját alig ha állja a sziklákon kívül más, hiszen még a gondosan építette házak résein is beszökik, bekúszik, hogy jeges csiklandozást keltsen az ember meleghez szokott bőrén. De te még is oda fent vagy és osztozol a vitorlák sorsával, amiket hihetetlen erővel feszít meg a szél, s ez által röpíti hajótokat akárcsak a kilőtt nyílvessző. Kevesen mozognak a hajon, a többség a fedélközben múlatja idejét Hányan lehetnek még a fedélzeten, egy vagy két ember a köteleket ellenőrzi, van ki vizet merít a vödörbe, hogy még kihasználva a nap utolsó sugarait még felmoshassa a fedélzetet. Talán te magad még részvétet is érezhetsz iránta, hiszen neked legalább nem kell nyúlkálnod és tapicskolnod a hideg vízben. A horizont világosan kirajzolódik, ahogyan a nap koro9ngja minden perccel egyre közelebb és közelebb kerül hozzá, ezzel váltva ragyogó méz színét egyre vörösebbé és festi új színeket az égre is. A látvány csodálatos, hiszen a tenger átveszi az égi vászon mintázatát s joggal kelti az emberben azt az érzést, hogy a kiömlő vér színében pompázó arannyal futtatott selyem veszi körbe. Lépked rajta, körülöleli jéghideg érintésével. De valóban e szemet gyönyörködtető látványon kívül más látnivaló nincs is nagyon, talán csak a hajóhoz verődő delfinraj, kik versenyre kélnek a szélben száguldó hajótokkal. De hamar ráunnak a játékra és tova tűnnek. A szempilláid mintha követnék a nap nyugtának a vonalát, de előbb zárják el előled a külvilág minden látnivalóját, minthogy a nap alja elérné a horizontot.
- Nem fázol idekint?- Hallatszik egy kedves nőiesedő hang, s ahogy oldalra nézel meg is pillanthatsz a legfelső árbocrúdon üldögélve egy fiatal lányt, talán korodbeli lehet, vagy talán még fiatalabb is. Alkata karcsú, akár egy nádszál, mélyvörös haját a szél nem erőszakosan cibálja inkább kedvesen játszik vele, mint ahogyan az alig takaró leheletvékony anyaggal, mi tóga szerűen felkötve fedi avagy alig a lány testét. Szemei igézőek, ragyognak, mintha csak smaragdok lennének. Kedves mosolytól sugárzó arcát a lenyugvó nap felé fordítja. - Éjszaka vihar lesz!- Közli, hol ott közel s távol egy viharfelhő sem látszik, majd ismét rád emeli szemeit.
|
|
|
Post by Henry Morgen on Nov 22, 2007 6:51:32 GMT 1
Henry csodálkozva nézi a lányt. Fogalma sincs hogy került ide mert nem látta ahogy följön. ~ Biztos a tenger sötétkék színe igézett meg és ezért nem vettem észre.~ Gondolja. Egy kis szünet után csak ennyit mond. - Nem fázom. Már kezdem megszokni a hideg szelet.- Henry erõt véve meglepõdésén tovább folytatta.- Honnan tudod hogy vihar lesz? Már rég ota vágyott eme szárazföldi embernek megválaszolhatatlan kérdésen. Barna szeme csak úgy csillogot a tudás szomlytól, és kérdöe n fürkészte a lány tekintetét. ~ Lehet hogy el se mondja ~ morfondírozott Henry ~ hiszen ez a tengerészek "õsi titka".~
|
|
|
Post by sora on Nov 23, 2007 20:41:44 GMT 1
- Kezded megszokni? Fura azt hittem ezt nem lehet megszokni..- Őszinte csodálkozással telten emeli tekintetét rád, elszakítva a nap még lágyan melengető korongjától arcát. S egyik kezével elfogja lágyan lengedező tincseit, mit huncutul fújt arcába a szél, de most gátat szabott e játéknak. De csak néhány röpke percre. Majd újabb mondatod halván, sejtelmes mosoly ül ki ajkaira. Mintha várta volna ezt a kérdést, vagy inkább sejtette. Nehéz lenne megmondani melyik a kettő közül, vagy tán még egy harmadik eshetőség is fenn áll? - Ez egyszerű és még is bonyolult. Látod a vörös felhőket, gyűjtik az erejüket. A hideg szél összesodorja őket, majdan elcsitul, nyugvásba ringatva a tengeren hajózókat. Majd… - Elhallgat, hírtelen mintha durván a szavába vágtak volna, de kisvártatva felnevet. Boldogan, játékosan úgy, ahogyan a mezőn játszadozó kicsiny lánykák szoktak mikor megnevettetik őket. Ám lány nevetésében, már ott bujkált a női kellem hangja is. - Lám ez nem felelet volt a kérdésedre. De lehet e felelni erre?- Teszi fel a kérdést s várakozólag néz rád ismét szabadjára engedve mélyvörös tincseit. Lám, mintha némi szomorúság csillanna az eddig boldogságtól ragyogó smaragd lélektükrökben. - A vihar álnok, gonosz képeket hoz majd… Hogy magához csaljon. Áhm de ne is figyelj rám.- Emeli fel tekintetét az árboc rúdról, mit eddig kitartóan nézegetett, mintha a legutolsó repedést is fel szeretné kutatni rajta, s most lassan ismét a nap egyre jobban eltűnő korongja felé tekint.
|
|